A mellizom

A mell növelésének leghatásosabb módszere a fekvenyomás. Minden testépítő végez fekvenyomást. Ez az egyik elkerülhetetlen alapgyakorlat. Lehet vitatkozni a fogás szélességéről, a súly nyakhoz közelebb vagy távolabb leengedéséről, a mozdulat tempójáról, az ismétlések és sorozatok számáról, de a fekvenyomást megkerülni NEM lehet. Ez az egyik legbiztonságosabb gyakorlat. Noha a fekvenyomás elég jól fejleszti az egész mellet, azért ismerni kell a többi mellizom gyakorlatot is, melyek segítenek a kiegyensúlyozott mellizomzat fejlődésében. Bill Reynolds szerint a mellizmok során az egyik legnagyobb lehetséges hiba az összpontosítás hiánya. Nagyon kell koncentrálni, hogy a mellizmok az egész mozdulat során végig dolgozzanak. Arnold Schwarzenegger modta: "A testépítés lényege az, hogy túlterheljük az izmokat. A titok nem abban rejlik, hogy valahogy fel kell emelni a súlyt, mint inkább abban, hogy a súlyt lehetőleg minél inkább az edzeni kívánt izmok elszigetelt erejével kell mozgatni!"

A vállak

A vállizomzat három különálló "fejre" tagolódik: az anterior (elülső), a medial (középső) és a posterior (hátulsó) deltoidra (deltaizom). Nincs olyan gyakorlat, amely mindhárom részt egyszerre megmozgatná, noha a váll egyes részei bizonyos mértékig segítik egymást. A deltaizom izolációs gyakorlatait gyakran használják. Ezek a váltogatott elülső emelés az anterior fejre, az oldalemelés a medial fejre és a döntött törzsű oldalemelés a posterior fejre. Az izolációs gyakorlatok mellett szükség van a kombinált gyakorlatokra is.

A váll meglehetősen összetett testrész. A térdizülettől eltérően, amely egyirányú (csak fel és le mozog) a vállban gömbízület található, amely lehetővé teszi, hogy karunkat körben, igen változatos mozdulatokkal mozgathassuk. Azért, hogy ezt a sokfajta mozgást lehetővé tegyék, a vállizomzat három különálló "fejre" tagolódik: az anterior (elülső), a medial (középső) és a posterior (hátulsó) deltoidra (deltaizom). Nincs olyan gyakorlat, amely mindhárom részt egyszerre megmozgatná, noha a váll egyes részei bizonyos mértékig segítik egymást. A deltaizom izolációs gyakorlatait gyakran használják. Ezek a váltogatott elülső emelés az anterior fejre, az oldalemelés a medial fejre és a döntött törzsű oldalemelés a posterior fejre. Az izolációs gyakorlatok mellett szükség van a kombinált gyakorlatokra is, mert ezekkel nagyobb súly használható és intenzívebb a tömgenövelés. A válledzés alapgyakorlata a nyakmögül nyomás, mivel a váll számos más, különösen nyomó gyakorlatban résztvesz.

A hát

A széles hát a század második felében kezdett a tesépítők igazi jellegzetessége lenni. A testünk második legnagyobb izma a háton található széles hátizom (latissimus dorsi), ezek azok a "szárnyak", amelyek elölnézetben is láthatók a karok alatt. A széles hátizom fejlesztésének két jó módszere van. Először ki kell szélesíteni a lapockát. Erre a széles fogású húdzkodások a legalkalmasabbak, akár a nyak mögé akár elé. Ezután ki kell dolgozni a terület vastagságát, általában a döntött törzsű evezés vagy több változatának alkalmazásával. A legtöbb testépítő számára ajánlatos, ha hátizmainak szélességét és tömegét is próbálja fejleszteni, ezért igyekezniük kell leglább két, a széles hátizmot fejlesztő gyakorlatot (gy feszítő mozdulatot és egy evező mozdulatot) csinálni minden egyes hát-edzés során.

A comb

A comb edzésének alapvető gyakorlata a guggolás. Igazán nagy combok nem fejleszthetők guggolás nélkül. Ha valaki növelni akarja a combjait, annak edzéseit a rendes guggolás köré kell felépítenie. Az összes többi gyakorlat kiegészítő jellegű, bármilyen fontos is. Mindegyiknek megvan a maga haszna, de a guggolás nélkül igazi méretek nem érhetők el. A guggolás után (kezdők kivételével) célszerű legalább még egy gyakorlatot végezni az elülső combizmok edzésére. A combfeszítés nagyon jó izolációs gyakorlat a négyfejű combfeszítő izom definíciójának elérésére, de masszív nagy combok a guggolás mellett esetleg csak a lábtolással fejleszthetők. A combfeszítést nem szabad akkor használni, amikor az ember a guggoló erejét próbálja növelni, mert csökkenti a guggolással emelni bírt súlyt. Nem szabad megfeledkezni a kétfejű combizomról, a comb-bicepszről sem. Ezt az izmot minden láb-edzés alkalmával meg kell dolgoztatni. A lábhajlítás szögét változtatva a comb-bicepsz különböző részeire irányítható a hatás, s ennek megfelelően maximalizálható azon területek fejlődése. A lábtoló géppel valóban nagy súlyok használhatók, és a géppel elég jól és viszonylag kényelmesen megdolgozható a comb, többféle szögből is (a láb elhelyezése igen sokféleképpen változtatható). Ennek ellenére a comb méretének növelésére a leghatásosabb gyakorlat egyenlőre még a (szabályosan végrehajtott) guggolás.

A vádli

A lábszáron számos kisebb izom helyezkedik el, testépítők számára azonban általánosságban csak azzal a három nagyobb izommal kell foglalkozniuk, amelyek a lábfej lefeszítésekor illetve hátrahajlásakor összehúzódnak. Az első ezek közül az a hosszú izom, amely a sípcsont mentén húzódik, és melynek latin neve Tibialis anticus, amely akkor húzüdik össze, ha a lábujjunkat a térdünk felé közelítjük. A mindennapi gyakorlatban kevés testépítő (köztük pl. Tóth Zoltán "Tozó") végez közvetlen edzést erre az izomcsoportra, mivel a normális vádliedzéssel is kellően fejlődik.

A lábszár hátsó részén található egy hosszú, széles izom, amely a térdhajlattól egészen a sarokid húzódik, ez az ún. gastrocnemius. Ez az izom térdben nyújtott láb mellett a lábfejet feszíti, illetve behajlítja az egész lábat (pl. a lábhajlításnál, mely gyakorlat a lábbicepsz mellett a gastrocnemius izmot is megterheli).

A gastrocnemius alatt található egy rövidebb és tömzsibb izom, melynek neve soleus (talpemelő izom), amely sípcsontunk felső részét kapcsolja össze a sarkunkkal. Ez az izom csak akkor húzódik össze teljesen, amikor a gastrocnemius nem működik, vagyis abban az esetben, amikor lábunk 90 fokban térdben behajlik. Ez az oka annak, hogy a sarokemelő izmot csak az ülő vádlizás erősíti megfelelően.

Bicepsz

A megfeszített kar mérete a görög ideál szerint megegyezik a nyak és a vádli méretével. Azt hiszem ettől az ideáltól a mai testépítők már messzire jutottak. Ma az a "menő", ha a testépítő karja minél nagyobb. E század derkáig a legtöbb testépítő el is érte ezt az ideált, pl. Steve Reeves vádlija, nyaka és felkarja egyaránt 45 centiméteres volt. A kar edzéséhez nem elég 3-3 bicepsz és tricepsz sorozat valamelyik gyakorlatból. Hatalmas kart csak legalább 15-20 sorozattal, különböző gyakorlatok bevetésével lehet kifejleszteni.

A felkar elülső részén két izomcsoport helyezkedik el, és ezek mindegyike összehúzódik a kar behajlításakor. Az izmok közül a kisebbiket brachialisnak nevezzük, és akkor válik láthatóvá, amikor hátulról nézzük meg a felkart: a bicepsz és a tricepsz között helyezkedik el. A brachialis izom a könyök fölött a felkarcsont csak kb. közepéig tart. Akkor húzódik össze a legjobban, amikor a tenyerünk lefelé néz, és úgy hajlítjuk be a karunkat. (Meglehetősen nagy terhelést kap azonban a hát edzése során is, pl. a húzódzkodás, az evezés és a lehúzás során).

A bicepsz jóval nagyobb izom mint a brachialis, és elsődleges szerepe a kar hajlítása. A vállizület közelében ered, és az alkarcsontokon tapad, funkciója pedig az, hogy a kart teljesen behajlítsa. A bicepsz második funkciója, amit kevés testépítő ismer fel, a kéz szupinálása, magyarán beforgatása. Ha leeresztük testünk mellet a karunkat, majd behajlítjuk úgy, hogy az alkarunk párhuzamos legyen a talajjal a tenyerünk nézhet lefelé, ezt a helyzetet nevezzük pronált tartásnak, az ebbe a helyzetbe forgatást pedig pronálásnak. Ha most (csak) a tenyerünket felfelé fordítjuk, ezt a mozdulatot nevezzük szupinálásnak, azaz a tenyér befelé forgatásának. Ebben a mozdulatban játszik a bicepsz még kulcsszerepet.

Ha ebbe belegondolunk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a franciarudas bicepszezés nem használja ki a kézfej szupináló mozgását, szemben az egyenes rudas karhajlítással, ahol a bicepsz szupináló mozgását is hasznosítjuk. Hasonló módon a legösszetettebb bicepsz gyakorlat egykezes súlyzóval végezhető, mert ilyenkor maximálisan kihasználható a szupináló mozgás.

Tricepsz

A tricepsz háromfejű izomcsoport, amely a vállon ered és a felkarcsonton tapad a könyök fölött. A tricepsz izomcsoport elsődleges funkciója a kar (ki)nyújtása teljes vagy részlegesen (be)hajlított állapotából. A tricepsz másodlagos funkciója a felkarcsont előre és lefelé történő mozgatása félkörív mentén, a fölfelé nyújtott helyzetből a törzsünk mellé. Ezt a másodlagos funkciót csak az áthúzásos gyakorlatok használják ki.

Az alkar

Nem minden testépítő edzi az alkarját! Sokaknak nincs is erre szüksége, mivel a többi gyakorlat során a súlyzó szorítása már kellően megterheli az alkart. Azonban azok, akik nem rendelkeznek olyan genetikai adottságokkal, melyek lehetővé teszik számukra az alkaredzés mellőzését, elengedhetetlen az alkar tervszerű és terheléses edzése. Néhány szerencsésnek mondható testépítő beszámolt arról, hogy miközben egy sorozat végéhez közelednek, különösen ha nagy ismétlésszámmal vagy nagy terheléssel dolgoznak, az alkarjuk "bedurran", és hamarabb kimerül mint az edzeni kívánt izom. Ez elsősorban az olyan gyakorlatoknál fordul elő, mint a húzódzkodás, a karhajlítás vagy akár az álló evezés, oka pedig elsősorban az adott egyén izomeredési és tapadási pontjainak a kedvező elrendezése. Mivel az alkarjaink szinte állandó használatban vannak, s így kifejlődött ellenállóképességük a mérsékelt erőfeszítésekkel szemben, kemény, nagy ismétlésszámú gyakorlatokat kell használni edzésükre (20-30 ismétlés). Az ismétlésszámnál is fontosabb azonban a piramiselvű súlyelosztás betartása.

A Hasizom

A hasizom számos izomból épül fel, melyek olyan módon helyezkednek el, hogy lehetővé tegyék a törzs elfordulását a csípőhöz képest, a törzs csípőből való előrehajlását, az oldalra dőlést illetve e három mozgástípus kombinációját.

Az izomcsoport legszembeötlőbb és legismertebb izma a rectus abdominis (egyenes hasizom), amely nagy, lapos izomfal, amely szinte a has teljes elülső részét befedi, és a bordák alja illetve a medence között helyezkedik el. Ez az izom húzódik össze valahányszor csípőből behajlítjuk testünket vagy, ha felemeljük lábunkat. Akkor is összehúzódik, ha a vállunkat a csípőnk felé húzzuk (annak ellenére, hogy ilyenkor gerincünk egyenes marad, mint pl. a hasprés gyakorlat során).

Egyes testépítők szerint a felülések inkább a has(izom) felső részét, míg a lábemelések az alsó részét dolgozzák meg jobban. Az igazság az, hogy minden felülés és lábemelés a teljes rectus abdominis összehúzódását okozza, csak kifejezett izomra-koncentrálás kérdése lehet, ha valaki képes az egyes részeket izolálni.

Csípőnk két oldalán egy összetett izomcspoport helyezkedik le, melynek neve external obliques, ez húzódik össze a törzs elfordításakor illetve oldalra döntésekor